Tom Cruise

Tom Cruise

Thomas Cruise Mapother 1962. július 3-án született a New York állam béli Syracuse-ban. Egy testvére van, Lee Ann. Gyerekkorában sokat költöztek, ezért többször kellett iskolát váltania, és nehezen ment neki a tanulás is. 1974-ben szülei elváltak, Tom és testvére anyjánál maradt. A legtöbb színészhez hasonlóan karrierjét színházakban, de kisebb filmszerepeket is kapott (Végtelen szerelem – 1981, A kívülállók – 1983). 1983-ban a Kockázatos üzlet című filmben nyújtott alakításával hívta fel magára a figyelmet, melyet olyan alkotások követtek, mint a Tökéletes mozdulatok (1983) és a Legenda (1985). 1986-ban főszerepet játszott a Top Gunban, melynek köszönhetően világhírnévre tett szert. 1988-ban a Koktél és az Esőember című filmekben láthattuk., 1989-ben pedig karrierje egyik mérföldkövéhez érkezett, amikor a Született július negyedikén (1989) című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték. Legismertebb filmjei a '90-es évekből az Egy becsületbeli ügy (1992), A cég (1993), az Interjú a vámpírral (1994), a Jerry Maguire - A nagy hátraarc (1996), valamint a Magnólia (1999). Bár már 1996-ban is ismert színésznek számított, karrierjében az áttörést a Mission: Impossible példátlan sikere hozta meg, mely több film több folytatást is kapott. Az ezredforduló után a Mission Impossible franchise részein kívül olyan hollywoodi szerprodukcióban tűnt fel, mint a Vanília égbolt (2001), a Különvélemény (2002), a Collateral - A halál záloga (2004), a Világok harca (2005), a Trópusi vihar (2008), a Valkűr (2008), a Mindörökké rock (2012), a Jack Reacher (2012), a Feledés (2013) vagy A holnap határa (2014). 1987 és 1990 között Mimi Rogers volt a felesége. Még a válás évében, 1990-ben elvette Nicole Kidman színésznőt. A '90-es évek hollywoodi álompárjának nem született gyermeke, Isabella Jane-t és Connor Antony-t örökbe fogadták. 2001-ben elváltak, ezután követően három évig Penélope Cruzzal alkotott egy párt. 2006-ban feleségül vette Katie Holmest, és még ugyanebben az évben megszületett kislányuk, Suri. Kapcsolatuk 2012-ben válással végződött.
Ismert : Acting
Születésnap : 1962-07-03
Születési hely : Syracuse, New York, USA
Más néven : Том Круз, トム・クルーズ, ทอม ครูซ, 湯姆·克魯斯, 톰 크루즈, توم كروز, Thomas Cruise Mapother IV, Τομ Κρουζ, טום קרוז, Thomas 'Tom' Cruise, 汤姆·克鲁斯, TC, Toms Krūzs, تام کروز, Thomas Cruise, Thomas Mapother, Thomas C. Mapother IV

Filmek listája Tom Cruise

HD

A kaszkadőr

2024 Movie
HD

Polgárháború

2024 Movie
HD

Un père idéal

2024 Movie
HD

Godzilla Minus One

2023 Movie
HD

Dűne: Második rész

2024 Movie
HD

Kung Fu Panda 4.

2024 Movie
HD

Garfield

2024 Movie
HD

Black Lotus

2023 Movie
HD

Sting

2024 Movie
HD

Thelma, az unikornis

2024 Movie
HD

Nincs út felfelé

2024 Movie